Az alábbiakban az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban a 2016/2017-es tanévben az NTP-SZKOLL_16-0039-es számú pályázat támogatásával megvalósult szakmai, közösségi, kulturális rendezvényekről és eseményekről olvashatnak.
KÉPGALÉRIA A SZAKMAI RENDEZVÉNYEKHEZ
Pszichológiai ökológia témakörben szakkurzus megvalósítása meghívott előadókkal.
(Szokolszki Ágnes, Kuslits Béla)
Az oktatás alternatív lehetőségei a romák körében témakörben vitaest Forgács István vezetésével.
Konfliktuskezelő tréning szervezése tanár szakosoknak Harsányi Szabolcs Gergő koordinálásával.
Önkéntességről foglalkozás, érzékenyítés a Talentum Alapítvány munkatársainak közreműködésével.
A XX. század, ezen belül 1956 vitás kérdéseiről beszélgetés, vitaest Kecskés Gusztávval (az emigrációról), Szelke-Tulipán Évával (a rádió ostromáról), Bencsik Péterrel (’56 nemzetközi összefüggéseiről), Farkas Csabával (’56 szegedi vonatkozásairól), Kiss Dáviddal (’56 katonapolitikai eseményeiről), Gózon Imre ’56-os emigránssal személyes élményeiről.
A félév során több alkalommal vitaest értékválasztás és politikai attitüdök a mai fiatal értelmiség körében témakörben (Kovács László Imrével és Löffler Tiborral) kitérve a népszavazásokra és az Európai Unió válságkezelő mechanizmusaira.
Beszélgetés, könyvbemutató, vitaest szervezése Szent Mártonról és a Szent Márton kultuszról valamint a francia magyar kulturális kapcsolatokról Prof. Tóth Ferenc, Dr. Gálffy László, Dr. Kövér Lajos és Gausz Ildikó közreműködésével.
Informatika (excel) oktatás hátrányos helyzetűeknek Apáti Istvánnal (IB Controll).
Geoinformatika szakkurzus megvalósítása Dr. Tobak Zalán vezetésével.
Az Ecollegium keretében a felelősségteljes karrierépítésről foglalkozások Esztergályos Dóra, Szakáli István Loránd, Kecsmár Zsuzsa, Szénási Enikő valamint Besenyi Péter részvételével.
Vitaest a mai magyar médiáról volt mórások részvételével, közreműködésével (Kurucz Éva, Wéber Balázs, Csermely Péter, Pintér M Lajos, Szabó M István, Hegyi Áron, Vígh Mihály)
Mikrotanítás és kötelező óralátogatás felsőéves tanár szakos hallgatóknak Varga Bálint középiskolai tanár koordinálásával.
A migrációs válság történeti áttekintése Dr. Pálóczi Horváth András és Dr. Gálffy László vitaestjén keresztül
Beszélgetés, foglalkozás érzelmekről, esélyegyenlőségről, iskolai szocializációról, tanulási technikákról Szabó Éva, Mihalik Árpád és Csábi Eszter pszichológusok közreműködésével.
Beszélgetés Kelemen Zoltánnal a kortárs irodalomról, Szilasi László Amíg másokkal voltunk kötetének bemutatója.
A Lézerfizika kutatói klub folytatása, az ELI munkatársainak meghívása és bemutató a klub keretében.
Pszichológiai műhely néven új kutató klub indítása a pszichológia szakkurzus folytatásaként
Biológus kutatói klub indítása meghívott előadók (Bagi István, Hamari Zsuzsa) közreműködésével.
Hallgatóink külső konferenciákon, workshopokon való fellépése (Lakitelek, Illyés Konferencia, Eötvös Konferencia, POSZT)
A Móra Akadémia 4. kötetének a megjelentetése a Szakkollégiumi füzetek sorozatban. A 293 oldalas kötetben 18 publikáció megjelentetése, amelyből 12 tanulmány a Móra szakkollégisták munkája.
Két konferencia előadásainak rezümé kötetben való összefoglalása.
A Móra Nyúz szakkollégiumi periodika megjelentetése negyedévente 44 oldal terjedelemben
A kiadvány szakkollégium rovatában szakmai, közéleti cikkek megjelentetése a Szakkollégiumi Mozgalom valamint a Móra Szakkollégium aktuális kérdéseiről
A szakmai programokhoz kapcsolódóan, kulturális rendezvények (Ki Mit Tud és Öntevékeny Csoportok Éjszakája, Kollégiumi Napok, Összművészeti Est), valamint a „reformáció jegyében” szakmai, tanulmányi kirándulás szervezése, lebonyolítása.
Az NTP-SZKOLL-16-0039-es számú pályázat keretében megvalósult célok, a pályázat hatása a célcsoportra
A pályázatban megfogalmazott céljaink közül prioritást élvezett a szakkollégiumban folyó oktatási és tudományos munka támogatása. A programban meghatározó szerepet kapott a különböző tudományterületekhez tartozó 2 interdiszciplináris szakkurzus megvalósítása. A pszichológiai ökológia szakkurzus rendkívül népszerű volt a hallgatók körében, folytatásaként a második szemeszterben pszichológia szakmai műhely indult. A geoinformatika szakkurzus speciális témái szintén számos hallgató érdeklődését keltették fel, a tudományterület aktualitása földrajzosok, régészek, biológusok, geográfusok számára is hasznos volt. A szakkurzusokat 26 szakkollégista teljesítette, a félév végén minden hallgatónak számot kellett adni a tudásáról. Folytatódott a lézerfizikai műhelyünk, új impulzust hozott pszichológus és biológus műhelyünk, látogatottak voltak a tanár szakosokat érintő foglalkozások, és nagy népszerűségnek örvendtek a roma oktatást, esélyegyenlőséget, önkéntességet érintő foglalkozásaink.
Vitaestjeink előnyösen formálták a hallgatóink vitakészségét, közéleti érdeklődését. A tehetséggondozó program részét képezte a Sárospatakot, Vizsolyt és Kassát érintő szakmai kirándulásunk, a hallgatói visszajelzések azt igazolják, hogy a program hasznos és eredményes volt. Kulturális programjaink közül idén is jó hangulatú volt az Öntevékeny Csoportok Éjszakája, ahol 10 csoport egész éjszaka szórakoztatta az érdeklődőket. valamint az idén debütáló Összművészeti Est. Kollégiumi Ki Mit Tudunk évek óta egyik legsikeresebb kulturális rendezvényünk. Idén 16 produkciót láthatott a lelkes közönség. Sikeres és nagyon sok szakkollégistát megmozgató rendezvényünk volt a Szakkollégiumi napok (Morgilla). A tehetséggondozó programmal a szakkollégisták szakmai kibontakozását, kulturális életének színesebbé tételét kívántuk megvalósítani. Rendezvényeinken hallgatóink aktuális problémákat vitathattak meg, előadhatták kutatásaikat, illetve lehetőségük nyílt szakmai kötetben való publikálására is.
Az NTP-SZKOLL-16-0039-es számú pályázat keretében megvalósult kiadványok
Móra Országos Bölcsészettudományi Konferencia rezümé kötet.
A 26 oldalas elegáns kiadvány a konferencia programját és előadásait foglalja össze.
Móra Országos Természettudományos Konferencia rezümé kötet.
A bölcsész konferenciához hasonlóan, a konferencia programját és előadásait összegző kötet a Szakkollégiumi füzetek 2018-ban megjelenő 5. kötetének rövid kivonataként is tekinthető.
Móra Ferenc Szakkollégiumot bemutató kiadvány.
A szakkollégium szakmai, kulturális, közösségi életét bemutató képes kiadvány a szakkollégium bemutatására, népszerűsítésére szolgál.
Szakkollégiumi füzetek 4
Móra Akadémia Tanulmánykötet. A 293 oldalas tudományos igényű tanulmánygyűjtemény elsősorban a Móra hallgatóinak publikációit tartalmazza, de a kötetbe megtalálhatóak a konferenciáinkon előadó egyéb szakkollégiumok hallgatóinak írásai is. Az interdiszciplináris kötet a Móra mellett az Eötvös Collegium, a KRE Történész Műhely, a pécsi Szentágothai és a Kerényi Szakkollégiumok hallgatóinak munkájára épül
Móra Nyúz szakkollégiumi újság (1999 óta működő periodika)
Móra Nyúz szakkollégiumi periodika megjelentetése negyedévente 44 oldal terjedelemben
A kiadvány szakkollégium rovatában szakmai, közéleti cikkek megjelentetése a Szakkollégiumi Mozgalom valamint a Móra Szakkollégium aktuális eseményeiről
Tematika – Ökológiai pszichológia – A rendszerszemléletű gondolkodás szakkurzus
2016/17 őszi szemeszter
1, Kurzus menetének megbeszélése, gondolatébresztés a rendszerszemléletű elméletekről
2, Történeti áttekintés, előzmények
3, Öröklés vs környezet? – klasszikus elméletek az ember meghatározottságáról
4, Öröklés vs környezet? – evolúciós szempontok alapján
5, Az agy szerepe a megismerésben
6, Bevezetés a társadalmi jelenségek hatásáról, mennyire határoznak meg minket más emberek
7, Aktuális társadalmi kérdések, problémák és a globalizáció
8, Fenntartható fejlődés a társadalmi-gazdasági rendszerek szintjén
9, Legújabb tudományos eredmények és technikai fejlesztések hatásai a társadalomra
10, A tudomány etikája
11, Az egyén felelősségteljes magatartása
12, Összefoglalás, kurzusértékelés
Tematika – Geoinformatika szakkurzus
2016/17 tavaszi szemeszter
1, A geoinformatika tárgyának bemutatása, fejlődésének szakaszai
2, Térinformatika és azon belül a geoinformatika alkalmazási területei
3, Vektoros és raszteres adatmodellek tulajdonságai
4, Adat, információ, változótípusok a Földrajzi Információs Rendszerekben
5, A digitális adatok előállításának eszközei, módszerei, különböző adatforrások és mintavételi módszerek a Földrajzi Információs Rendszerekben
6, Raszteres adatok elkészítése és a távérzékelés alapjainak átnézése
7, Műholdas helymeghatározó rendszerek és alkalmazási lehetőségei
8, Térinformatikai, geoinformatikai rendszerek és nyílt forrású rendszerek
9, A QGIS felépítése, rétegek kezelése, objektumok tulajdonságainak lekérdezése
10, Lekérdezés formai szabályai, alap statisztikák kinyerése, kijelölt objektumok mentése új állományba
11, Digitalizálás, új vektoros állományok (pont, vonal, poligon) létrehozása
12, Style manager felépítése, típusok, szimbólumok szerkesztése, térkép (layout) készítése
NTP-SZKOLL-16-0039 sz. pályázatának sajtómegjelenései
http://szegedma.hu/cimke/szte-mora-ferenc-szakkollegium
http://szegedma.hu/hir/szeged/2017/04/csermely-peter-lesz-a-mora-szakkollegium-vendege.html
http://szegedma.hu/hir/szeged/2017/02/volt-kormanyszovivo-a-mora-szakkollegiumban.html
http://szegedma.hu/hir/szeged/2016/10/eloadassorozattal-emlekezik-1956-ra-a-mora-kollegium.html
http://szjszk.ttk.pte.hu/bemutatkoztunk-a-mora-ujsagjaban/
http://bolyaimuhely.hu/2017/05/05/meg%C3%A9rinteni-szegedet
http://egyetem.mandiner.hu/cikk/20160809_ertekre_nevelni_szegeden_talalkoztak_a_szakkollegistak
http://www.wherevent.com/detail/SZTE-Mora-Ferenc-Morasok-a-mediaban-Vendegunk-Kurucz-Eva
http://helyivalasz.hu/csongrad-megye/csermely-peter-lesz-a-mora-szakkollegium-vendege
//www.evensi.com/morasok-a-mediaban-vendegunk-csermely-peter-media-works/206381544
friss-hirek.hu/friss-hirek/csermely-peter-lesz-a-moraszakkollegium-vendege
https://etrigg.com/event/morasok-a-mediaban-vendegunk-csermely-peter-media-works/52239873/