Gyakran feltett kérdések

 

Kik adhatnak be felvételi kérvényt az SZTE Móra Ferenc Kollégiumába?

Kollégiumi felvételt kizárólag államilag finanszírozott, nappali képzésben résztvevő, az ÁJTK, BTK, GTK, TTIK karaira felvételt nyert magyar vagy európai uniós állampolgárságú hallgatók adhatnak be.(Kivételt képeznek a GTK és az ÁJTK azon hallgatói, akik költségtérítéses helyre nyertek felvételt, de felvételi pontszámuk meghaladja a 390 pontot. Az ő esetükben nagyon korlátozott számban tartunk fenn férőhelyeket.) Költségtérítéses, vagy pótfelvételivel felvett hallgatók első körben nem pályázhatnak, ők várólistáról akkor juthatnak be, ha a kollégiumok várólistájáról elfogytak az államilag finanszírozott hallgatók, és azok üres helyeik feltöltésére költségtérítéses hallgatóknak is lehetőséget biztosítanak.

Mi a teendő, ha a felvételi eljárás első körében nem sikerül bejutnom a Móra Kollégiumba?

Mivel a Mórába mind a felsőéveseknél, mind az elsőéveseknél túljelentkezés szokott lenni, ezért többekkel előfordul, hogy hiába pályáznak, elsőre nem jutnak be a kollégiumba. Ilyenkor sem szabad csüggedni, hiszen a hallgató előtt még számos lehetőség áll.

Egyrészt adhat be jogorvoslati kérelmet, amelyet a rektorhelyettes asszony vezetésével külön bizottság bírál. Azt azonban tudni kell, hogy a jogorvoslatra csak néhány hely áll rendelkezésre, ezért más alternatívákban is gondolkodni kell.

Az elutasítottak számára korlátozott számban esetleg más karközi kollégiumokban tudunk helyet biztosítani. Ez előnyös azok számára, akik nem ragaszkodnak feltétlenül a Móra Kollégiumhoz, ugyanakkor szociális helyzetükből adódóan rászorulnak a kollégiumi elhelyezésre.

Akik az elutasítás ellenére is ragaszkodnak hozzánk, várólistáról kerülhetnek a kollégiumba. Ilyenkor (szeptember első napjaiban) érdemes személyesen is bejönni, és érdeklődni Erdélyi Ágnes igazgatónőnél, vagy Kovács Attila kollégiumi tanárnál a bejutás esélyeiről. Általában az a trend, hogy októbertől egyre több kollégium kínál a várólistások számára férőhelyet. Aki kellően kitartó, a Mórába is bekerülhet, ha nem is szeptemberben, vagy októberben, de a második szemeszter elején mindenképp. Ehhez viszont a folyamatos érdeklődés feltétlenül fontos.

Nem sikerült bejutnom a kollégiumba, hogyan keressek albérletet?

Akik nem jutottak be a kollégiumba, és az alternatív megoldásokat sem preferálják, albérletet kell, hogy keressenek. Erre az egyik bevált módszer a Déli Apró című hirdetőújság megvétele, (esetleg az online átfutása, de ez nem teljes) a legtöbb albérletajánlat itt olvasható. További lehetőséget szolgál az egyetem http://www2.u-szeged.hu/hallgig/ lakhatási lehetőségek menüpont alatt, vagy az Universitas-Szeged Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. www.sztealberlet.hu albérlet közvetítő szolgáltatása. Ha szimpatikus a hely, és az ár is megfelelő, érdemes minél előbb lefoglalni az albérletet, mert augusztus végétől a kínálat csökken, az ár pedig nő.

Mennyi a kollégiumi díj, és az egyéb szolgáltatásokért milyen további kiadásokkal kalkuláljak.

A kollégiumi díj összege a 2014/15-es tanévben állami finanszírozott és állami ösztöndíjas helyeken 9320 forint, önköltséges hallgatók számára pedig 10430 forint lesz, az idei tanévtől az egyéb szolgáltatásokért (internet díj, mosatási díj, konditerem igénybevétele, kulturális hozzájárulás) külön fizetni nem kell. Ugyanakkor mindenképpen ajánlott belépni a Móra Ferenc Közhasznú Hallgatói Egyesületbe (tagdíj félévente 1500 forint), mert számos plusz szolgáltatás az egyesületi tagsággal vehető igénybe, és pályázási lehetőségek, egyéb juttatások terén is sokkal több lehetőséggel számolhatnak az egyesületi tagok.

Milyen messze van a kollégium a belvárostól és az egyetemi épületektől, mennyire biztonságos a kollégium környezete?

A Móra Kollégium Újszegeden, az Erzsébet Liget közvetlen közelében, csodálatos környezetben található. Az újszegedi zöldövezet páratlan hangulata, a tiszta levegő és a nyugodt környezet nagy előnye a kollégiumnak, ráadásul az egyetemi épületek és a belváros sincs messze, busszal három megálló, gyalog pedig 25 perces kényelmes séta a Liszt Ferenc sétány árnyas platánfái alatt a belvárosi híd érintésével. A kollégium közvetlen közelében található az egyetem Biológiai Intézete, a Szegedi Biológia Központ, a Sportuszoda, a Sportcsarnok és a Kisstadion. Újszeged biztonságos, hallgatóinkat az elmúlt években a környéken semmiféle inzultus nem érte.

Kell-e ágyneműt hozni, milyen elektromos eszközök használhatók?

Ágyneműt nem kell hozni, az a pléddel minden hallgatónak jár, és kétheti rendszerességgel cserélhető. Ágyneműt mindenkinek kötelező felvenni, persze akik ragaszkodnak saját, jól megszokott ágyneműjükhöz, nyugodtan használhatják, de az ágynemű mosása ilyenkor a hallgatóra marad. Elektromos eszközökkel nem kell elárasztani a kollégiumot, az elektromos hálózat nem méltányolja a sokat fogyasztó elektromos „kütyüket”. Számítógépet, laptopot persze hozhattok, mikrót már nem érdemes, minden szobában a felsőévesek jóvoltából egy már úgy is akad, szobánként pedig csak egy mikrót engedélyezünk. A vízmelegítővel, kávéfőzővel, kenyérpirítóval, szendvicssütővel hasonló a helyzet.

 

 

A kollégiumi díjban benne van az étkezés, a kollégium biztosít-e étkezési lehetőséget?

A kollégiumi díj csak a lakhatást biztosítja, a napi étkezés nincs benne a díjban. A kollégiumban található büfé, ami élelmiszerboltként is működik, itt a reggelihez, vacsorához szinte minden kapható. Ebédelni a hallgatók a belvárosban szoktak, rengeteg étterem, kifőzde, menza biztosítja az olcsó és változatos étkezést. Ezek felfedezésére a kollégiumi gólyatáborban még lesz módotok.

Hogyan történik az elsőévesek szobabeosztása?

A felsőévesek maguk kérhetik, hogy melyik szobába és kikkel akarnak együttlakni, az elsőéveseket a szakjuk és az üres helyek függvényében osztjuk be. Abban az esetben, ha valaki szeretne ismerősével egy szobába kerülni, ezt feltétlenül jelezze augusztus 24-ig az info@mora.u-szeged.hu weboldalon. Ezt követően már csak nagyon korlátozott mértékben, minden érdekelt beleegyezésével van mód szobacserére.

Kell-e választanom háziorvost, kihez fordulhatok, ha beteg leszek?

Azon négy kar hallgatói, akik a kollégiumban laknak a Szemerédi Orvosi Kft szolgáltatásait vehetik térítésmentesen igénybe. A Kft-nek Újszegeden, a kollégium közelében háziorvosi szolgálata működik.

Van-e lehetőség ideiglenes lakcím bejelentésére.

Igen, a megfelelő űrlapot kell kitölteni, a kollégium vezetősége aláírásával, pecsétjével igazolja az itt lakást, és utána az okmányirodán érvényesíthető az ideiglenes lakcímigazolás.

Lehet-e vendéget fogadni, mi ennek a módja?

Lehet vendéget fogadni, elhelyezésükre fürdőszobás és hagyományos kollégiumi szobák egyaránt rendelkezésre állnak. A fürdőszobás szobákat a kollégium igazgatójánál, a hallgatói szobát a portán lehet lefoglalni. Itt lehet érdeklődni a szobák árai felől is.

Mikortól lehet beköltözni a kollégiumba, lesz-e kollégiumi gólyatábor?

Az elsőévesek számára a beiratkozáshoz és az egyetemi gólyatáborhoz igazodva, augusztus 25-tól augusztus 28-ig gólyatábort szervezünk. Így az elsőévesek augusztus 25-én délután kettőtől költözhetnek be. Mivel ekkor még nem biztos, hogy a saját szobátokba költöztök, ezért túl sok cuccot nem érdemes hozni.

 

 

 


vissza (gólyamenü)